loading
loading

Felhívás általános iskolai beiratkozásra


Rolki láthatósági pánt – Dobó István telephely

A Csillagvár Óvoda Dobó István utcai telephelyén elsőként vezettük be a Rolki láthatósági pánt viselését óvodába jövet, óvodából haza menet és a séták alkalmával is!A legfontosabb számunkra a gyermekek biztonsága, láthatósága, a felelősségteljes közlekedés!A Határtalan Segítség Alapítvány Rolling Kids Közlekedési programjához csatlakozva a láthatósági pántok mellett közlekedési járműveket, közös, jó hangulatú rendezvényeket, élményt, tapasztalatszerzést is kapunk.

Múzeumpedagógiai foglalkozás Hajdúviden

Kihelyezett múzeumpedagógiai foglalkozáson voltunk a helyi Művelődési házban.A partnerkapcsolatok erősítését, együttműködést szolgálta a Hajdúsági Múzeummal, a helyi általános iskolával, a Vidi-Ér Vidért Közhasznú Egyesülettel a közös élményszerzés, ünnepre hangolódás.

Óvodai jelentkezési lap

Az alábbi linken lehet letölteni a 2022/2023 nevelési évre szóló jelentkezési lapot :

CSicsergő karácsony

CSICSERGŐ KARÁCSONY A HÉTVEZÉR ÓVODA MÉHECSKE CSOPORTJÁBAN! A  Szülők és , gyerekek  együtt munkálkodtak ,Mindenkihez eljutott a felhívásunk, voltak akik kész madáretetőkkel érkeztek, voltak akik etető készítéséhez alkalmas anyagokkal, voltak akik madáreleségekkel, és volt aki segítő szaktudásával járult hozzá. hogy méltán várjuk a  kis vendégeinket. Csoportunk udvarán egy TÉLI KERTET  alakítottunk ki, ami  azóta valóban  a cinegék csicsergésétől hangos .

Maszkviselés használata

Csicsergő karácsony

Libás nap a Kölcsey Ferenc úti Székhelyen!


Mozduljunk együtt a klímáért!

Hétvezér úti telephely MÉHECSKE CSOPORTOSAI  CSATLAKOZTAK A FELHÍVÁSHOZ!    Mozduljunk együtt a klímáért! – csatlakozz a World Climate March meNETéhez!

 A novemberi glasgow-i ENSZ éghajlatváltozási konferencia (COP26) sikere érdekében a World Climate March 1,5 km-es helyi meneteket szervez a klíma-igazságosság jegyében.
A táv a párizsi egyezményben megjelölt +1,5 ºC-os globális felmelegedési küszöböt szimbolizálja. 
ENNEK JEGYÉBEN MI IS MOZDULUNK 1,5km-t. , 2021november 3.-án (szerdán)autóbusszal mentünk a Hadházi erdőbe, és ott a Vackor tanösvényen  1.5km-t gyalogoltunk a Klimatudatosság jegyében. Felhívó plakátot készítettünk, ezzel készült fotót továbbítjuk, jelezvén, hogy egyetértünk azon törekvésekkel, amely az éghajlatot befolyásoló törekvések szorgalmazásáért emel szót.Tegyünk meg mindent azért, hogy 1.5C fokot csökkenjen éghajlatunk hőmérséklete!

Állatok Világnapja – Hétvezér úti telephely

LiDo Lovaspark Bodaszőlő– Kölcsey Ferenc úti székhely Maci csoport

további képek a galáriában

Köszönjük a gyerekek nevében az Alföldi Nyomda ajándék könyvcsomagját.

Boldog Anyák napját!

Anyák és apák napi minták - A4 méretű lapok - Gombolda Webáruház

FÖLD NAPJA – Kölcsey Ferenc úti Székhely

Felhívás

Általános iskolák első évfolyamára történő beiratkozásra a 2021/2022. tanévre!

Kedves Szülők!

Szeretnénk értesíteni titeket, hogy megkezdődött a 2021/22-es óvodai tanévre való jelentkezés. A jelentkezési lap leadásának határideje: 2021. március 12.

Leadás helye: személyesen: – postai úton: Kölcsey F.u.1. Hét vezér u.58. Hajdúvid , Óvoda u 15. postaládába, vagy a kijelölt gyűjtődobozba a helyszínen bedobni, a Dobó I.u.70. postaládába. Lehetőség szerint inkább email-ben: kolcsey@csillagvarovoda.hu várjuk a jelentkezéséket!

Brunszvik Teréz-díj

Leleszné Sveda Klára, a Csillagvár Óvoda intézményvezetője tegnapi napon vehette át a Brunszvik Teréz – díjat kiemelkedő óvodapedagógiai munkája elismeréseként. A Csillagvár Óvoda egy olyan „mestere”, aki tudásával, tapasztalatával hozzájárul a nevelés – oktatás színvonalának emeléséhez. Személyes hitvallása: a legszebb hivatás az óvodapedagógusé! A pedagógus munka legfontosabb feltételei a mély motiváció és a szeretet. Kihívás és öröm nyiladozó értelmű, a szép és új iránt fogékony gyermekekkel foglalkozni.

Egy kitartó munka eredménye

Járványügyi intézkedés terv

Szülőkre vonatkozó eljárásrend

  • Csak egészséges szülő léphet be az intézménybe. Amennyiben a családban, közvetlen környezetében az új koronavírusra utaló megbetegedés vagy annak lehetősége (kontakt fertőzöttség veszélye) fordul elő azt a szülőnek haladéktalanul jelenteni szükséges az óvoda vezetője felé.
  • Az óvodába az egészséges gyermeket a szülő/gondviselő a megbeszéltek szerint hozza, a gyermek egészségi állapotáról a szülő/ gondviselő saját kezűleg aláírt nyilatkozatot, kérdőívet ad le a gyerek első érkezésekor, (ennek dokumentálása a csoportban dolgozó óvodapedagógus feladata) miszerint a gyermek fertőző betegségben nem szenved. (a nyilatkozatot átadja az óvoda dolgozójának)
  • Amennyiben a gyermeknél felső légúti tünetek, köhögés, láz, hőemelkedés, hasmenés jelentkeznek – mivel ezek a tünetek nagyon hasonlóak az új korona vírus okozta megbetegedésekhez- a szülőnek fel kell vennie a kapcsolatot az orvossal, aki ismerve a gyermek alapbetegségeit, körülményeit, dönt a továbbiakról. Közösségbe csak akkor jöhet újra a gyermek, ha a gyermekorvos ez irányú igazolást ad ki a gyermek részére.
  • A szülő/gondviselő csak védőfelszerelésben (maszk) érkezhet az óvodába. maszk hiányában az intézmény térítés ellenében biztosítja számára.  Egy gyermeköltözőben egyszerre legfeljebb 5 szülő tartózkodhat.
  • Az óvoda bejárati ajtajánál elhelyezett kézfertőtlenítő használata a szülő számára kötelező! A gyerek a szülő segítségével használja a fertőtlenítő gélt, majd alapos kézmosás követi. Amelyik gyerek a kézfertőtlenítőre érzékeny a szülőnek lehetősége van hozni gyermeke részére saját szabványnak megfelelő kézfertőtlenítőt és azzal történik a fertőtlenítés.
  • A szülőnek törekednie kell, hogy csak a legszükségesebb időt töltse az óvodában, a gyermek átöltöztetésében az óvoda személyzete segítséget nyújt a gyereknek, ezzel is erősítve a gyerekek önállóságát.
  • A szülő tartsa be a 1,5 m távolságot az óvodai dolgozók és a szülőtársak között.
  • Szülő a gyermek ruháját napi rendszerességgel cseréli, a törölközőjét hetente 2x , az ágyneműt  heti rendszerességgel fertőtlenítve hozza gyermeke részére az intézménybe.
  • Csak a szülő/ gondviselő jöhet a gyermekért, ha meghatalmazott érkezik, rá vonatkozóan szintén a fenti eljárásrendek az irányadók.
  • Az ebédbefizetést lehetőség szerint átutalással intézi, személyes befizetés esetén betartja az egészségügyi szabályokat (1,5 méteres távolság, maszk használata, kézfertőtlenítés, adott helyiségben tartózkodók száma 2 fő)
  • 65 év feletti hozzátartozónak nem javasolt a gyermeket hozni, vinni, ez a szülő felelőssége.

Hajdúböszörmény, 2020. augusztus 31.

LELESZNÉ SVEDA KLÁRA intézményvezető

Gyermekekre vonatkozó eljárásrend

  • Az intézményeket csak az új koronavírus tüneteit nem mutató gyermek látogathatja. Tünetes, beteg gyermeket a szülőknek nem szabad óvodába engedni, Fertőzésgyanús gyermeknek otthon kell maradnia,és a szülőnek telefonon kell értesíteni a gyermekorvost vagy háziorvost. Amennyiben napközben, az intézményben észlelnek tüneteket a gyermeken, azonnal gondoskodni kell a gyermek elkülönítéséről és haladéktalanul tájékoztatni kell a szülőt – a gyermek hazavitele érdekében -, illetve az óvodavezetőt. Az orvossal történt konzultáció után a szülő minél hamarabb tájékoztatja az óvodavezetőt a gyermek állapotáról.
  • Amennyiben a gyermek – egészségi állapota alapján – látogathatja az óvodát, a gyermek átöltözése után fertőtlenítő kézmosást végez, utána léphet a csoportszobába. Ehhez az óvodapedagógus, pedagógiai asszisztens, dajka segítséget nyújt.
  • Amelyik gyerek a kézfertőtlenítőre érzékeny a szülőnek lehetősége van hozni gyermeke részére saját szabványnak megfelelő kézfertőtlenítőt, amit jellel kell ellátni!
  • A gyermekek használhatnak textil törölközőt, ami jellel van ellátva, cseréje hetente 2x történjen fertőtlenítő mosásáról a szülő köteles gondoskodni.
  • Az egyes tevékenységek után szakszerűen, megfelelő gyakorisággal valósuljon meg a gyermekek részéről a szappanos kézmosás. Ezt az óvodapedagógus, dajka, pedagógiai asszisztens segíti.
  • Köhögéskor, tüsszentéskor a papír zsebkendő használatára fokozott figyelmet kell fordítani, az elhasznált zsebkendőt minden alkalommal a szemeteskukába kell helyezni! Ezután kézmosás, fertőtlenítés minden esetben szükséges!
  • Otthonról hozott tárgyak esetében csak a legszükségesebb behozatalát támogatjuk.(Pl. ami nélkül nem alszik el, nem nyugszik meg) E tárgyak rendszeres tisztítása a szülők kötelessége.

Hajdúböszörmény, 2020. augusztus 31.  

LELESZNÉ SVEDA KLÁRA intézményvezető

Az Óceános Világnapja

Június 8-a az óceánok világnapja. Hazánkban a tengerek világa távolinak tűnhet, mégis mindannyian függünk tőlük.
Minden második lélegzetvételt az óceánok biztosítanak, egészségük mégis veszélyben van: a tengeri gerinces állatok populációi felére zsugorodtak, korallzátonyaink 50 százalékát elveszítettük, és a tengereinkben lebegő 150 millió tonna műanyag hulladék is napi szinten veszélyezteti az élővilágot, így bennünket is. A WWF Magyarország és a White Rabbit közös kampánya az élő korallokért erre hívja fel a figyelmet.

Kiváló gyakorlóhely- Hét Vezér úti telephely